Végre itthon!

2006. június 9-én, pénteken jöhettünk haza, amint eltelt a szülést követő 4x24 óra. Apucija már alig várta, hogy kezében tarthassa, hiszen a többi látogatóval együtt ő is kiszorult a folyosóra, nem találkozhattak Matyival közvetlenül a szülőszoba óta. Ez az egy rossz ott nagyon, hogy nincs egy hely, ahova az apuci bejöhetne, de hát túlélhető. Muszáj…

Apuci hozta hát a babahordozót, és elindult Matyi a világba. Mire Pomázra értünk sütött a nap, jó meleg lett, de szerencsére neki ez csak jól esett. Még beugrottunk a patikába az alapcsomagért, és irány haza.

Matyi megérkezett a Kék házba.

Olyan jó, hogy minden elkészült, mire Matyi megérkezett. Babaszoba, új lépcső az emeletre, kialakítva minden, hogy jól és biztonságban érezzük magunkat. A kórházban megtanultuk, mit kell tennünk a babákkal, így nem kerülgetett a pánik sem, hogy közel s távol nincs egy csecsemős nővér sem. Egyedül a fürdetés volt még mumus, mert azt nem csináltam még, kicsit bénáztunk is első este, Matyi ordított is, de hamar sikerült megvigasztalni. Apucija is elkezdte megismerni, hogyan is kell fogni, pelenkázni, beszéli hozzá, nyugtatni, úgyhogy elég hamar beilleszkedett Kismatyi az új környezetbe, első éjjel már a saját kiságyában végigaludta az éjszakát. Persze egyszer 2:00 felé kellett etetni, de az a kiindulási alap.

Íme egy pár kép az első napokból:

Manócska, manócska

Szuszmák

Kis büfike a Mamival és a Papival

Kukk, megyünk fürcsizni!!

Mami horgolt nekem sapit

Látogató baba is jött, Ő Donát (Doni), egy hónappal öregebb mint én és mamája Mesi...

és papája Olivér

És íme itt is vagyunk ma, és ha minden jól megy és a technika is úgy akarja, akkor ezután már napra készen tudunk hírt adni magunkról a Kék házból.