2006. JANUÁR

A 2006-os év másképp kezdődött, mint a korábbiakban megszokott, nevezetesen, hogy január 1-jén ezúttal nem voltunk másnaposak :-). Persze szilveszteri buliban azért voltunk, de „már” Mackó sem került ereszd el a hajam állapotba J Felelős szülőnek érezte vajon magát? Azért én vezettem haza éjjel a városból, ami másodszor fordult akkor elő velem, ráadásul az ő új autójával. Legalábbis nekem új. Kicsit fostam, mert jó nagy forgalom volt éjjel kettőkor, de szépen hazaértünk. Egy hőstettnek könyvelem el :-)!!

2006. január 3. azért fontos időpont, mert csíkungozni mentünk, erről még nem írtam, lényeg az, hogy ez egy ősi kínai rendszer, és saját energiaszintünk növelése érdekében csináljuk, voltaképpen egészségmegőrzés céljából. Vannak mozgásos és meditatív jellegű gyakorlatok is, és amiért ebbe az egészbe belekezdtem az az, hogy valószínűleg a kis manó ekkor mozdult meg számomra is érezhető módon először. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert ez még tényleg annyira gyenge volt, hogy talán képzelődhettem is, de akkor biztosan úgy éreztem, hogy ez AZ volt. Főleg azért, mert annyira befelé figyeltem, hogy a három kis kopogást valóban megérezhettem. Utána kb. egy hétig nem igazán voltak meghatározható mozgások, de igazság szerint nem is nagyon volt időm elmerülni sem a csíkungban, sem a hallgatózásban.

A következő vizsgálat az AFP volt, amire el kellett mennem. Január 4-én került rá sor. Reggel mentem, senki nem volt a rendelőben. Mackóm nem jött velem, mert nem is gondoltam, hogy lesz ultrahang, azt hittem, hogy vérvétel, és kész. De az asszisztensnő mondta, hogy a 17. héten az AFP-vel együtt szoktak UH-t is csinálni, nem kötelező, de ha akarok… Persze, hogy akartam, nézzük meg, hogy mizu odabent, minden okés-e. Azért a videokazi biztonságból most is ott volt nálam, ki tudja, alapon. Még szinte rá se hangolódtam a monitorra, már megláttam. A kérdés szinte nem is kellett volna. „Szeretné tudni a baba nemét?” „Igen”-válaszoltam mohón, de hát látszott is, ahogy kell: KISFIÚ!. Fütyi, zacsik, szépen kirajzolódva alulról, meg se próbált a kis kukis elbújni. Békésen aludt, ránk se hederített. Csak pár másodperccel később esett, le, hogy a papája nincs is itt, és ő így csak később tudja meg. De hát bele se gondoltam, hogy esetleg megmutatja magát, az UH-t tényleg csak azért akartam, hogy lássam, rendesen kalimpál-e. A felismerés, hogy ezt nem együtt éltük át, nekem valószínűleg rosszabbul esett, mint neki. Főleg, hogy nem is járt messze tőlünk. Ezért amikor kiszabadultam a rendelőből, felhívtam, hogy merre van, és gyorsan találkozzunk a Mammutban. Azt nem mondtam meg neki, hogy miért akarom azonnal látni. Persze amikor kiderült, nagyon örült!!! Csak azon nevetett, hogy az ő mamája már évek óta gyűjti a babákat, hogy majd a lányunokájának odaadja, így gyorsan rá is telefonált, hogy a babákat még jegelheti egy darabig. Az AFP persze tökéletes lett.

Ezen nem látszik a „felfedezés”, arról később kértem képet. De tündéri a kis fejcsije, nem? Már 13,47 cm!!!

Persze azonnal szerezni kellett egy utónév-könyvet, ahogy kell... Gungáéktól kaptunk egyet, és nekiálltunk egyesével végignézni, vajon melyik tetszik mindkettőnknek? Hát ez nem bizonyult egyszerű feladatnak. Írtunk listát, de valahogy nem volt az igazi. Én hamar belefáradtam, hisztis lettem, mert Mackóm láthatólag nem vette “véresen komolyan”, ellenben jól szórakozott. Mindenféle hülyeséget kitalált, Vörös Örs, Vörös Táltos, meg mittomén, és persze volt egy favoritja, amit folyamatosan megpróbált velem elfogadtatni, Aladár, amitől én falra másztam. Az én fiamat nem hívhatják Lüke Aladárnak! Lehet Vince, Vendel, Alfréd vagy Nándor, de Aladár semmiképp. Ja meg Vörös Vitéz meg Vörösfülű Ödönke se legyen…!!! Szóval egy pár hétre fel is függesztettük a névkeresést, mert konkrétan az agyamra ment. Akkor inkább hívtam Babácskának, Mazsinak, Motoszkának, Aprónak, Rúgkapának meg ilyenek, de semmi hülye keresztnév nem tetszett. Végül arra gondoltam, ennek a szegény Babának nem is lesz neve, mert hiába néztük át századszor azt a vacak könyvet, az ihlet végképp nem jött. Aztán én már nem is tudom hány héttel később valamiért bekerült a tudatunkba a Mátyás. Mackó mondta először, ez tény. Akkorra szerencsére már felhagyott az idióta nevekkel, és az Aladározás is ritkult.

Először nem voltam oda a Mátyásért, egyszer régen mintha már kihúztuk volna az egyik listáról. De nem biztos. Aztán kezdett megtetszeni. Végülis Vörös Mátyás, egészen kedves, jól hangzó név. Nem közröhely tárgya (mint az Aladár…!!!), hangzása is szép, és cukin lehet becézni amíg kicsi, Matyi, Matykó, Kismatyi. Hamar beleszoktam, szerintem neki is tetszeni fog J. Remélem. És még a névnapja is szuper, február 24. Tökéletes!

A második neve pedig akkor már lehetne István, mert az egyébként isolyan szép lenne, hogy felveszi az apukája nevét is, de azért neki is van egy önálló. A második névben azonban még eddig nem döntöttünk. Örülök, hogy legalább már az első megvan :-).

A következő ultrahang a 20. héten a genetikai volt. Itt már Apuci is “élőben” láthatta a “bizonyítékot”, persze a korábbi videofelvételt is látta, úgyhogy képben volt. Szerencsére minden rendben volt itt is, ekkorra már sokkal markánsabban éreztem én is a belülről jövő rúgásokat öklözéseket. A streptococus agalactae baktérium megléte által okozott rémület is alábbhagyott, mert azt el is felejtettem, hogy ez volt decemberben az első amit a doktornő kenetből megállapított, és kaptam is rá antibiotikumot, de bersze hasztalan. Ez egy bakteriális fertőzés, mely a 7. hónaptól okozHAT vetélést, de főleg akkor, ha nincs rá odafigyelve, és a baba a terhesség alatt vagy a szüléskor megkapja. A doktornő azonban megnyugtatott, hogy a lényeg, hogy kiderült, szülés előtt majd kapok antibiotikumot, és egyébként meg arra figyeljek, hogy ha begörcsölnék (3-4 percenként!), akkor azonnal szedjem be amit felírt, és akkor nem lesz baj. A betegeinek 40%-ban ott van ez a baktérium, de még sose okozott egy babának se végzetes gondot. Egy csomó doki nem is vizsgálja, és a szülés előtt 1 héttel derül ki a kötelező szűrésen. Szóval az első rémület óta nem aggódok, de azért józanul figyelek minden kis kellemetlen rezdülést, nem-e valami cocus indult-e be. De nem idegeskedek, az a kis ficerinek se kell.

A genetikai ultrahang után ezeket a képeket vittük haza. Kis szuszka :-)