Kalkan és Környéke (4. rész/b.)
(Xanthosz, Saklikent szurdok, Pinara, Letoón és Patara)

Ismét itt vagyok, egy kicsit sok a dolgom, ezért nehezen érek a nyaralás végére. De kitartás!

Xanthosz

Szerdán pihentünk egy kicsit, főleg Matyikának volt erre szüksége, hiszen az előző napi hajókiándulás azért biztosan rengeteg újat hozott neki, és hát azt fel is kell dolgozni. Így hát a hotel medencéiben kerestünk felüdülést.
Estefelé azért már megint nem bírtunk magunkkal, és elfurrikáztunk egy közeli romvárosba, Xantos-ba ahol gyönyörű naplementének lehettünk tanui. Azért tényleg jobb volt estefelé barangolni. Nagyon kellemes idő lett addigra.

Xantos, Hárpiák sírja

Barangolók

Rólam is egy kép :-)

Vigyázz, kész, rajt!

A Saklikent szurdok

Csütörtökre ismét hosszú túrát terveztünk. Már otthon kinéztük az utikönyvből a Sakliken szurdok túrát, nagyon érdekesnek ígérkezett,és valóban. Mondhatom, hogy ez volt az egyik legnagyszerűbb élményünk az út során.
Odafelé bejártuk a környéket Hencidától Boncidáig, mert nem ám egy derékszögben leágazó út vezet a szurdokhoz, amit egyébként a főútról már szépen látni, hanem apró falvak sokaságán kell áthaladni ahhoz, hogy odaérj. Ez biztos a helyi falvak turisztikai fellendítését célozza. Láttunk is egy rakás resztót, török módra persze, mind tök üres volt. Nemtom miből élhetnek, na persze a földművelésen és állattenyésztésen kívül. Meg is jegyeztük, hogy visszafelé valamelyik ilyen helyen ebédelünk majd.

Már a szurdok bejárata nagyon érdekes volt, mert a jéghideg rohanó patak felett kis kiülők (döglők) voltak fából szerkesztve, ahol megpihenhet a fáradt vándor. Megjegyzem, én tíz percig se bírnám rajta, olyan hideget sugároz alulról a víz. Brrr...

A szurdok bejárata

Matyikának bejött a díszlet, na mit látunk ma???

A kezdet lájtos volt, egy szépen kiépített "fahíd-folyosón" kellett beljebb jutni, ami alatt egyébként a falu vízvezetéke is futott.

Csá!

Aztán jött a neheze, legalábbis nekem, merthogy utálom a jéghideg vizet. Máshogy ugyanis nem lehetett tovább menni, csakis a patakon keresztül. Na fürdőruhára le, váltócipő fel.

Nem tudjátok elképzelni, milyen hideg volt!!! Brrrr.......

Aztán cipő vissza :-)

Matyinak ez a móka is tetszett, neki még a csülke se lett vizes :-)
Bambollejjó

Na de ez tényleg csak a kezdet volt, innen jött a gyönyörűség. Hatalmas mély szurdokon haladtunk befelé, félelmetesen magas sziklafaklak aljában. A napsugár alig jutott be hozzánk, volt ahol teljesen összeborultak felettünk a falak.


Hihetetlen kötömbök lógicsáltak helyenként felettünk, valamikor régen megakadtak egy omlásban, vagy egy tavaszi zuhatagban.


Sok helyütt pedig márványból volt minden, a falak, a padló, mintha egy márványkatedrális egyik folyosóján bolyongtunk volna.

Márványcsarnok

Mackóm hősiesen tornászta magát Matyival a hátán egyre beljebb és beljebb. Persze nem kellett mindig mászni...

Időnként úgy tűnt, hogy nincs tovább, aztán mégis. Volt ahol kivettük Matyit a kendőből, és egymásnak adtuk. Nagyon vigyáztunk a Csimora, nem is lett baja. Még tetszett is neki.

Itt már nagyon bent a hegy gyomrában, másfél órája mentünk, befelé!

Amikor a mi utunk végéhez értünk, ugyanis volt egy pont ahol már az apróval nem lehetett volna tovább menni, kivettük őt a kendőből, hogy mászkerálni tudjon egy kicsit. Na hát mondhatom, mint egy igazi kis barlanglakó! Azonnal nekiállt felmérni a terepet.

Rögtön talált is egy kék kupakot.

Aztán sziklát mászott

Átpréselte magát a kövek közt

Kicsit megpihent

Majd nyomult tovább

Jöttek más turisták, és ámulva nézték, hogy hogyan került oda az a csöpp baba. Egy idegenvezető még azt is mondta, hogy pályafutása során Matyi volt a legfiatalabb versenyző, akit ott a szurdokban látott. Hát igen. Kicsit őrültek vagyunk? :-)))

Na és hát erre a nagy mászkerára meg is szomjazott a fiatalember, és mivel én épp ittam, persze neki is kellett a baracklé, és láss csodát, életében először ivott szívószállal!

És hát ami befolyik, az persze ki is :-)

És hát azért hosszú volt ez a túra a jó levegőn, Matyika visszafelé be is kummantott :-)

Kifelé ismét át kellett vergődnünk a hideg vizen, de aztán egy csendes kis ponton még élvezhettük a hely varázsát.

Fénykép a "hidegvizes" döglőkről (nem is ült rajtuk senki :-)))

Visszafelé már jó éhesek voltunk, csak bámultuk üveges szemmel a hegyeket.

Aztán az egyik resztónál, ahol nem volt senki, ellenben jó hosszú volt a placc ahol Matyika a párnák között randalírozni tudott, megálltunk, és ettünk pisztrángot, meg persze az elmaradhatatlan gözlemét.
Matyika itt irtó "rossz" volt. Az egész napos kaloda után végre tombolhatott. Ki is tett magáért, a bácsi meg a néni külön vigyázott rá, amíg mi ettünk, mert különben esélyünk se lett volna. Dobálta magát, kurjongatott, szétszórta a szőlőt, tépte a virágokat, rázta a bokrokat, hentergett, szóval úgy túlhúzta magát, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Szerencsére mivel más vendég nem volt, nem volt gond, a bácsika meg jót szórakozott rajta.

A török bácsival :-)

Pinara

Hazafelé még be akartunk ugrani megnézni pár romot, de az útról nem tűnt túl érdekesnek. Az utikönyv szerint egyedülálló, de minekünk már sok volt.


Mivel a nagy túra miatt lusták voltunk többet gyalogolni, és végre Matyi is húzta a lóbőrt a székében, Mackóm javaslatára autóval elindultunk felfelé a hegyi úton, mert azt reméltük, lesz még ott valami érdekes. Az út valóban romok mellett ment el, de azokhoz még be kellett volna gyalogolni. Á, nem. Mentünk mentünk, és Mackómat egyre jobban lázba hozta, hogy hova megy ez az út. Na lényeg az, hogy vagy egy órát mentünk felfelé a szerpentinen a pékbe, már a hegyi pásztorok kunyhóinál jártunk...
Ez ok, de kezdett sötétedni, és ami engem még jobban aggasztott, az üzemanyag vészesen fogyott a tankból. Amikor végre megfordultunk, a mutató már jócskán benne volt a pirosban. Szép helyeken jártunk, gyönyörű fenyvesekben, de én nem tudtam élvezni, mert fogalmam se volt, hogy amennyiben elfogy az olaj, hogyan jutunk haza. És ez az aggódás egy a hátad mögött alvó gyerekkel nem akart kimenni a fejemből. Mackó persze halál nyugodt volt mellettem, még szivatott is időnként megnyomkodta a pedált, mintha szaggatott volna a motor... Nagyon vicces... Meg kikapcsolta a motort, úgy gurultunk lassan lefelé. Persze a fékek hamar bekeményedtek, kézifékkel szórakozott amitől én kész voltam, így be kellett indítani megint...
Na nem fokozom tovább a történést, mert nincs mit, végül lejutottunk a benzinkúthoz, de nem volt nagy élmény... Legközelebb nem engedem, hogy ne tankoljon időben...

Ami viszont még élmény volt, hogy egy szép nagy teknős szambázott át előttünk az úton. Nem lehetett nem észre venni :-))

Újból Patara és Letoón

Péntek volt az utolsó napunk Kalkanban, így még gyorsan pancsikáztunk egyet a medencében. Délután persze megint felkerekedtünk, hogy még egy utolsót barangoljunk a környéken.
Tervben volt még egy homokos strand felkeresése is, amitől Mackóm a hét eleji kaland miatt nagyban idegenkedett, de hát szépen kérlelgettem, és meggyőztem. És milyen igazam lett!!!!!!
Kicsit kalandos úton ugyan, mert letértünk a "jelzett" útról, a homokdűnék közt eljutottunk a Patara Beach 18 km-rel odébbi másik végéhez, ami merőben különbözött a hét eleji strandtól. Egy, nem voltak emberek. Totál ki volt halva, a resztó se működött. Kettő, a víz is hol meleg, hol hideg volt, mert ott folyt be egy hideg vizű patak, így a fürdés nem volt olyan jó, mint a másik helyen. Három, nagy szél is volt, de szerencsére, mivel a part hosszabban volt sekély, mint a másik helyen, a hullámok nem voltak olyan nagyok.
De hát ami a legfontosabb, és amiért mégis ez a hely lett a pocsolós kedvencünk, az a homok minősége volt. Mondhatni, majdnem fekete, szinte sár szerű volt ez a homok, de homok. Mivel jóval tömörebb volt, mint a másik, nem ment vele mindenünk tele, Matyi arca se. És hát az állaga, szuper volt homokvárat építeni! Úgy bevadultunk, mint egy óvodás csoport.

Először én estem neki, Mackóm még húzódozott. Matyi perssze azonnal kapcsolt.


Aztán már Mackóm is belejött,


és abba se akarta hagyni.


Matyinak épített lepényvárat, persze jött is a kis megrendelő,

és derékba kapta a tornyot.

Aztán lett itt árok, híd, alagút, még tornyok, sőt még a Sagrada família is elkészült, sajna azonban erről lemaradtam képügyileg. Nem is tudom, hogy Matyi volt-e gyorsabb, vagy a tenger :-)

Mackóm nem adta fel :-))))))


Én már szentimentális képeket készítettem egy kicsit odébb...


Matyi


A kép címe: Lábnyomok

Aztán a maradék várat, amit se a tenger, se Matyi nem rombolt le, Mackóm intézte el. Mint a rossz gyerek, beleugrott az egészbe, és ízzé porrá zúzta, amit addig foltozgatott. Azt mondta, ez a legjobb a homokvár-építésben. Hát, nemtom... :-))))

Letoón

Miután abszolúte kiéltük magunkból az összes óvodást (most azonnal visszamennék, ha lehetne :-))), a közelben még várt ránk egy utolsó romváros, ami nagyon szépnek ígérkezett.

Letoón igazából szent hely volt, itt sosem lakott senki. Az érdekessége, hogy a romok félig víz alatt vannak, így nagyon romantikus kis hely főleg naplementekor.

Vizi-út (feltárás alatt)

Matyi csibészkedett most már, nagyon feldobta a strandolás. Egyébként utólag jöttem rá, hogy rosszul kötöttem fel apija hátára, és majdnem kicsúszott. Ezért is ficánkolt hát annyit.


Itt épp szőlőt esznek, amit egy 150 éves tőkéről szedett apja.


A tőke a bejáratnál állt két 300 éves olajfa társaságában.


Az indák felfutottak egy fára, és a fürtök tömegével lógtak róla.


Nekem itt Letoónban egyébként a sok egyéb mellett a színház tetszett a legjobban, valószínűleg a fények miatt.


Na meg biztosan azért, mert Matyival jót tapsoltunk a régi idők színészeinek a kőtömbökön ülve. Nagyon édi volt.


A kis brekusz (showtime)


Mackóm kedvenc egyszálas, levélnélküli virágai itt is tömegével voltak jelen. Ezt a képet ő készítette.


És hát egy kis hangulat a naplementéből.

***

Este még elmentünk vacsizni, akkor jöttek a vavák, és hát ennyi is volt a Kalkani kaland. Egy hét nagyon hamar eltelt. Na de még van vissza pár nap, irány Antalya!