Kalkan és környéke (4. rész /a.)
(Patara, Kas, Demre, Myra, Kekova Island)

Kalkan és a Patara Prince Resort

Kalkan egy pár-ezres kis település 210 km-re Antalyától nyugatra fekszik egy gyönyörű kéklő öbölben. A magas hegyek úgy ölelik körbe a házacskákat és a tengert, mintha csak óvni akarnák őket a világ szeleitől, viharjaitól.


Kikötőjében kisebb nagyobb vitorlások és csónakok rongatóznak, várják a turistákat, hogy elvigyék őket a közeli szigetekre.


A tengerparton rengeteg étterem várja az ide érkezőket, akik meglepő módon leginkább britek. Amig Kemerben szinte csak oroszokat lehetett látni, itt szinte mindenhol algolul beszélgettek a turisták, vagy időnként egy-egy németet is lehetett hallani.
Nem a britek miatt, bár lehet, hogy ők is hozzájárultak egy kicsit, teljesen más volt itt a légkör, mint a zajos Kemerben. Persze itt is zajlott az élet, de az üdülőváros jellege mellett azért megmaradt a belső régi Kalkan is, fehérre meszelt házaival, szűk utcácskáival, bazárjával.

Az étteremsor a parton

Szőnyegkereskedés a bazárban

Kalkanba este hat körül érkeztünk, ahol mindjárt meg is találtuk a szállásunkat. Előtte már jó alaposan kitanulmányoztuk a környéket az interneten, így nem volt nehéz. Azt már akkor is tudtuk, hogy hegyoldalon van az üdülőkomplexum, de az nem tudatosult bennünk, hogy az bizony millió lépcsővel is jár majd. Meg is lepődtünk egy kicsit, amikor a szállodás csákó elkezdett minket lenavigálni a lépcsősoron, és bekunkorodtunk az ajtónk elé.

Az apartmansor (jobb felé még hatalmas területen volt)

Lépcsők

Na de üsse kő, menjünk be. Hát főleg az előző "Gelidonya lik" után ez egy királyi lakosztálynak tűnt. Kb. 60 m2 lehetett az egész, hatalmas nappali, amerikai konyha étkező résszel, rendes háló, két fürdi(!) és egy kis terasz. (négy személyes volt egyébként)


Mackóm csak a tengeri kilátást hiányolta, pedig az is lett volna a teraszról, de pont benőtte egy bokor. Este megpróbált bele lukat fúrni (:-)))) de nem sikerült, úgyhogy inkább kerestünk egy jó kis kiugrót amikor nézelődni akartunk.

A teraszon az általam összeütött török vacsival

A kilátópont, Mackóm kedvenc padja

Matyika azonnal birtokba is vette a terepet, hatalmasat hancúrozott a márványburkolaton, és szemrevételezte a neki pont szemmagasságban levő mikrót. Kapott rendes ágyat is, ami nappal remekül szolgált a kandalló eltorlaszolására, és nagyon tetszett neki az alacsonyan levő ablak is, mert kikönyökölve onnan nézhette az arra kóricáló macskákat és egyéb teremtményeket, amikre minden egyes alkalommal egy "Vava!" felkiáltással reagált.

Szőlőevés a kanapén

Elfogyott

A mikro és a fiókok

Még több szőlő (mag nélkül vékony héjjal!), nyamm...

A szállóban egyébként nem csak az apartman volt gyönyörű, hanem a környezete is. A millió lépcső sem okozott problémát, mert lefelé könnyű volt menni, felfelé meg egy kis busz furrikázta a nyaralókat. A helynek varázsát egyébként pont a lépsők és a szűk utcácskák adták a gyönyörű mediterrán növényzettel. Ez a szállás volt érzésben a legközelebb ahhoz a Bali hotelhez, ahol a nászutunkon voltunk. Bizonyára a fantasztikus növényzet miatt.

A "Balivirág"

Matyika is újra és újra a virágok bűvöletébe esett
(majd megpróbálta elkapni a grabancukat :-)))

Kék

Rózsaszín

Narancs

És még ki tudná felsorokni, mennyi féle temérdek virág bokor és fa volt ott a világ csodájára. Tényleg olyan volt, mint az édenkert. Mackó még narancsot is talált, de sajna savanyú volt meg keserű :-))) Olyan grépfruit-féle...

Három medence is volt. A tengerhez közeli teraszokon egy csak felnőtteknek, az "exclusive one",

kicsit odébb egy a pacsálóknak körbe napágyakkal, ezekben sós víz volt,

egy pedig a gyerekeknek fent a hegytetőn, ami viszont három szintes volt, ellenben borzasztó hideg vizet engedtek bele, ami nem melegedett egy jottányit délutánra se.

Azért a kilátás megérte becidrizni
(amúgy a gyerekeknek volt a legfrankóbb medencéjük :-)

Na ennyi azért elég volt, befagyott a sejhajom!

Matyika így jórészt inkább kint karézolt a parton,

s játszott az új "vavájáva", ami egyébként egy úszógumi méhecske. Még a Gelidonya Hotelben szereztem be neki, mert az ottani boltban akárhányszor elmentünk mellette, mindig már messziről kiabálta, hogy "Vava!", és nem tudtam volna otthagyni. Apja persze kereken megtiltotta, hogy megvegyem, mert nem lehet mindent, amit a gyerek kinéz(!), de amikor fizetni mentem az uccsó reggell, akkor rossz voltam, és besunyiztam a bőröndbe. Csak két nappal később vettem elő, Mackó nagy csodálkozására. Na de megérte :-))) És nem is kaptam nagyon ki :-)))

Háttérben a "vava"

Aztán invitáltam csúszdázni is,

de apijával jobban ment.

Aztán rápihentek.

Mami, add vissza a vavámat!!!

A nyertes matyi számára egyébként a pacsálós sós medence lett, aminek volt egy olyan része, ahol a gyerekek is játszhattak. Ebben navigált Matyika föl-le, ez volt leginkább neki való.


Új barátot is szerzett az angol Ryan személyében, akinek pontosan ugyanolyan traktorja volt, mint Matyeknak. (Csak nem egy szupermarketbe járunk?)

Kupaktanács

Na és hát persze ott volt a tenger is, amit a legalsó szintről a "privát napozókról" lehetett megközelíteni. Persze a privát nem azt jelentette, hogy foglaltak voltak, hanem kis teraszok voltak kialakítva a sziklákon, ahol 2-3 vagy 4-6 napágy volt, így párok vagy kis csoportok akár egész napra is bevehették magukat ezekre a többiek zavaró jelenléte nélkül.


Mi is találtunk egyet, ami Matyival is megfelelő volt, és persze állandó felügyeletünk mellett, de azt csinált a kis lurkó, amihez kedve volt.


Sziklát mászott, pozsgás növényt tépett, kavicsra vadászott vagy éppen talált egy pocsolyát és abban matatott.

Api, menjünk a tengerbe!

Na, mászok is!

Pozsgás virágot téphetek? (-Nem!!!!)

Akkor sziklát mászok...

Búvárkodni is érdemes volt, és hát noha a Vörös tenger ugye messze van, azért a rengeteg hal és a sziklazátony nagy élmény volt nekem. A sok kis színes halacska és a koronghalak mellett úsztam egy nagy szardínia-rajban is, meg láttam valami olyan fenéklakót is, ami hatalmasra nyitotta kétoldalt az uszonyait.

Bú....

Szegény Mackóm pár napig fülfájással küzdött, valszeg belement a tengervíz, és csak az utolsó nap vette fel a szemüveget és a pipát. Neki pont elég zavaros volt a víz, de azért gondolom megérte.


Mivel apartmant béreltünk, ezért itt kajcsiról nekünk kellett gondoskodnunk, ami nem is volt olyan nehéz. Hamar beleéltük magunkat az ottani gasztronómiai lehetőségekbe, és vettünk egy csomó zöldséget, gyümölcsöt, husikákat kisütni, na és persze lepénykenyeret meg ayran-t. Az ayran sós híg joghurt, ami nagyon jól megy minden ételhez frissítőként. Sokan nem szeretik, de én csak ittam, ittam. Vettünk édes szirupos sütiket is, túl finomak voltak... Megint híztunk :-))

Azért kétszer elmentünk vacsizni is, egyszer a szállodában, egyszer meg a városban.

A szállodában büféasztalos volt (aranyáron...), de nagyon hangulatosra sikerült. Tenger, kivilágított Kalkan, lágy langyos fuvallatok...

Mackóm is jól érezte magát :-))

Ali Baba csodapalotája

Éjszakai művészfelvétel a hotelról

Egyik este meg Kalkanban ettünk (szzem az utolsó volt), ahol megint degeszre tömtük magunkat. Sárgaborsó leves, husikák, saláta, csicseriborsó, lepény, sült rizspuding és sör. Hát alig tudtunk felkelni az asztaltól.

Matyi is jól érezte magát, egy mert ízlettek neki is a finomságok, másrészt meg jöttek a vavák, és őket is lehetett etetni.

Este meg sétáltunk egy kört a bazárban is, ahol vettünk egy szép halas tányért.

Itt festik a tányérokat, és árulják is őket.

Még egpár érdekesség Kalkanból.

Az első nap délelőtt pancsikoltunk a tengerben, és ahogy időnként fel-felnéztünk az égre meglepődve látuk, hogy ott, ahol előző nap lejöttünk autóval, tiszta fekete az ég, valszeg esik is.
Na de hát Törökországban nem esik az eső a tengerparton, ide biztos nem jön.


Pancsoltunk tovább, majd a kisbusszal visszamentünk ebédelni. Na amint beléptünk a szobába már hallottuk, hogy odakint eleredt a zápor. Hát csak egy kis esőcske, semmi több.
Négy órán keresztül zuhogottt, mi meg néztünk egymásra, hogy akkor ez most már a monszun? Itt a tél, vagy mi? Szerencsére meleg maradt, a langyos eső egyáltalán nem hűtötte le a levegőt, csak egy kicsit frissebb lett minden. És ez jó is volt így, sokkal hangulatosabb lett minden.
Egyébként úgyis sziesztáztunk volna pont abban az időben, Matyi aludt, mi meg olvastunk, úgyhogy még jól is jött ki.
De a Törökök utána mondták, hogy még őket is váratlanul érte, mert fél éve egy csepp eső sem esett előtte :-)))

A másik, kevésbbé kellemes dolog valszeg az eső következtében ért utol minket, ugyanis megindultak a szúnyogok. Már első este is volt egy-kettő, és vettünk is egy elektromos szúnyogirtót, ellenben az semmit sem ért (török gyártmány, az is aranyáron...).
Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy Mackó vadul csapkod körülöttem, aztán már én se aludtam, és felkapcsoltuk a villanyt. Hát ilyet még nem éltem, ha harminc szúnyogot nem csaptunk le, akkor egyet se. Már véres volt minden (:-) Utólag úgy vakarásztuk le a tetemeket a falról, nehogy kifesttessék velünk a szobát :-))))Másnap este nem nyitottuk ki az ablakot :-)))))

Patara Beach és Gözleme

Kalkanból szintén nagyon sok felé el lehetett menni a környékre kirándulni. Szépen előre beosztottuk, hogy mikor mit csináljunk, hogy beleférjen minden, és Matyika se legyen kinyúvasztva, így második nap tengerezni indultunk a közeli homokos strandra.

A strandhoz vezető út mellett megint volt egy csomó rom, itt Patarában született egyébként Szent Miklós, aki Myra Püspöke lett, és akiről később a Mikulás legenda született. (Myrában van is egy mikulás szobor, lásd lejjebb.)

A diadalív

Én személy szerint nagy reményeket fűztem a homokos tengerparthoz, mert imádok homokvárat építeni, és gondoltam, Matyinak is tetszik majd. Elvittük neki a napsátrat, hogy ha nagyon süt a nap, oda be tudjon bújni, de nem is kellett. Csak annyit értem el vele, hogy amíg ott valamit matattunk az elején, Matyi megindult, és 15 másodperccel később már a tenger szélén volt, ahonnan egy őrült sprinttel kaptam ki, mielőtt egy hullám elborította volna. Enyhe sokkot kaptam, de szerencsére más nem történt, ezután már csak a pocsolás volt napirenden.

A hajótöröttek c. kép :-))

Sellő :-))

A traktor :-))

És a homokvár

Azért azt el kell mondanom, hogy azt hinné az ember hogy egy ilyen part mennyire gyerekbarát, hát nem igazán. Egy, a nagy hullámok miatt, kettő, a laza homokot a hullám felkapja, és telenyomja vele az ember szemét, száját, majd még csak le se tudod vakarni a gyerekről, mert a naptej miatt beleragadt a képébe... Íme:


Szóval egy másfél óra után apa és fia végképp megunták az elemekkel való harcot (szegény Mackómnak még a füle is fájt), és követelték, hogy hagyjuk el a helyszínt.

Azért volt itt jó dolog is, volt egy nagy párnás pihenő, ahova bepunnyadtunk. Matyi persze futkározott föl-le, és elmászott messzire. Mi a sarokban megbújva néztük, hogy mit művel. Hát talált őkelme egy talicskát, és azt próbálta arrébb tolni a homokban :-)))
Ez is vicces volt, de még viccesebb avolt a turisták feje, akik látták, hogy ott egy kis bébi, de minket nem láttak, és tanácstalanul nézelődtek, hogy hol lehetnek ennek a gyereknek a felelőtlen szülei. :-))) Tiszta kandikamera volt :-))))))

A talicska

Mivel megéheztünk, hazafelé kipróbáltuk a már otthon kinézett lepényfékeséget, akit a törökök helyi specialitásként nyílt tüzön sütnek ott az orrod előtt. Egy nagy lepényt sodornak, majd tesznek bele zöldséget és sajtot, vagy mézet. Nagyon finom, és laktató.

Gözleme sütő

A helyi gyerekek, akiknek nagyon tetszett Matyika.

És elkészült a gözleme, együk meg! Farkaséhes vagyok...

(Figyelmesebb szemlélők már észre is vehették, hogy a fenti képen Matyi kapaszkodás nélkül áll, és pakol. Na ezt tanultuk ott kint!!!!)

És hát boldogság - boldogság, fincsi volt a kajcsi!!

Myra és a Kekova Island

Harmadik napon egy hosszú, egész napos túrát terveztünk be, elmentünk Myrába sziklasírokat nézni, és utána hajókázni a szigetek között.

Odafelé megcsodáltuk Kas gyönyörű öblét.

Utunkat egy csapat kecske is keresztezte egyszer a hegyekben. (Itt jól látszik a három sávos út, középen mindkét irányból lehet előzni. A beláthatatlan részeken persze záróvonal van.)


Demre egy nagyon csúnya város, legalábbis nekem nem tetszett, tele van fóliasátorral, de az ókori Myra-i sziklasírok lenyűgözőek voltak. Ez a hely nagyon híres, sajnos, így tele volt turistákkal, ami elvette a hangulatát. Mackóm kicsit morcos is lett, hogy ezért kellett ennyit utazni, de azért igazából megérte.

A híres sziklasír komplexum

Ókori faragványok (szintén híres :-)

A színház oldalában, a hatalmas faragott kövek egy földrengéskor mozdultak el, és nemtom meddig lesznek még egymáson, mert helyenként félelmetesen be vannak dőlve. Khmmm...


Egyébként itt láttuk a legszebb faragványokat amik a színházból megmaradtak, gyönyörűek lehettek újkorukban.

Kukucs!

Demré-ben láttuk még a korábban említett mikulás szobrot is, mely nagyon extrémül mutatott a pálmafákkal a háttérben.


A városkából kimenekülve a tenger felé vettük az irányt, mert el akartunk hajókázni az ún "Sunken City" - "Elsűlyedt város"-hoz. A helyi kis halászfaluban egy perc alatt találtunk egy hajóskapitányt, aki készséggel állt rendelkezésünkre (ebből élt :-))
Mivel nem volt más utasa, így "magánhajónkká" vált a nem is kicsi jacht. A középre lerakott szőnyeg Matyinak paradicsomi állapotokat teremtett.

A kezdeti helyzetfelmérést követően,

azonnal feltalálta magát, és nekiindult, hogy felfedezze a hajó minden szegletét. Szerencsére mindenütt volt korlát meg háló, és hát noha ettől függetlenül egyetlen pillanatra se vettük le róla a szemünket, szabadon mászenykázhatott ide-oda.

Matyika első hajókirándulása!

Persze a favorit a kormánykerék volt, azt nem űberelte senki. Még fejbe is kólintotta egy-kétszer, akkor se hagyta ott.

A kis Kipi-Kopi-Kapitány

Aztán kimászott a fedélzetre is,

és megnézte, hogy honnan tekeredik a vasmacska.


Aztán még a tetőre is felmászott saját maga.


"Giling-galang, szól a harang"


Persze egy idő után elfáradt, de aludni nem volt hajlandó. Itt egy kísérlet :-)


Inkább nézelődjünk még egy kicsit, mami!

A táj egyébként felejthetetlen volt hajóról is. A kéklő tengerben a kis szigetek, a part menti halászfalu, az ókori szarkofágok, és persze Sunken City mind még mindig itt élnek a fejemben.
Búvárkodtam, is, láttam egy pár víz alatti helyiség maradványait, meg halakat.

Szigetek

Kőszarkofágok a sziklákon

Sunken city-ből egy kis ízelítő

Halászbárkák gyöngyárus nénikkel

A minket beelőző orosz turistacsoportok :-)

És a hajó és büszke kapitánya búcsúzáskor

Matyek egyébként úgy elfáradt, hogy a vége felé elvétette a mászást, és koppant egyet a fedélzeten, de szerencsére csak az ínye repedt fel belül egy picit. Pár óra alatt azonban lement a duzzanat. Annyira elfáradt, hogy enni se kért, bealudt.
Fél óra múlva azonban felébredt, és üvölteni kezdett. Ez sajna minden délután pár percre szokásává vált ott kint, valszeg a fáradtság miatt. Most azonban nem akarta abbahagyni. Üvöltöt, üvöltött torkaszakadtából, hiába adtam neki kekszet, inni, nem kellett.
Megálltunk, kivettem, nem üvölt, visszarakom, megint üvölt. Na, biztos utálja a gyerekülést, meg az autózást. Dehát haza kell érni valahogy. Aztán már annyira rossz lett a helyzet, hogy megint megálltunk, és akkor jöttem rá, hogy éhes, és már annyira éhes volt, hogy az üvöltéstől azt se látta amikor korábban próbáltam neki enni adni. Na ilyen még nem volt! Kapott egypár kekszet, és abbamaradt a bolondóra, de nagyon kiborító volt. Ilyen hangon az életében még nem kiabált...