Irány a Török Riviéra! (1. rész)

Nos hát akkor itt kezdődik az élménybeszámoló, és hát majd egyszer csak a végére érek.

Hogy miért pont Törökország? Egyszerű, ott most pont jó pancsolós meleg van még, 30-32 fok, és nincs is olyan messze, 2 óra 20 perc a repcsi, ennyit még kibír a Manó, legalábbis így gondoltuk, és nem is tévedtünk. Meg úgy gondoltuk, relatíve olcsó is, és a törökök amúgy is magyarbarátok. Na hát ez utóbbi két állítás már nem igaz maradéktalanul, de még van rá példa.

Itthonról három helyszínt kellett megszerveznem, plusz a repcsijegyeket és az autóbérlést. Szerencsére minden símán ment, egy kis veszekedést leszámítva a repjegyes utazási irodával (First Travel - nem javaslom senkinek), mert dupla áron akarták felszámolni nekünk az egyik szállást, amit én a neten végül komolyan a feléért foglaltam le a www.booking.com-on, és csak a helyszínen kellett fizetnünk távozáskor... Az utazási irodás még "szállás lemondást" is akart velünk fizettetni (16 e ft-ot!!), mert 24 órán belül visszatelefonáltunk, hogy mégsem kell a duplaáras cucc. Hát ilyet! Persze, hogy Mackóm nem fizette ki! Na mindegy, minden jó ha a vége jó.

2007.09.17. hétfő

Az indulás kicsit döcögősre sikerült, mert egész BP be volt állva, és amikor végre már a reptéri gyorsforgalmira hajtottunk volna, ott meg keresztbe állt egy rendőrautó, mert a Koreai miniszterelnök épp akkor mászkált arra, és ezért át kellett mennünk egész Lőrincen az egymillió rosszul hangolt lámpáival. Mondanom se kell, hogy több mint két óra alatt vánszorogtunk ki a reptérre, ennyi idő Ferihegyről Antalya! Vazze... A tetejébe Matyinak ezúttal herótja volt az utazástól, és kb. az Árpád hídtól nyekergett, ezért már mindenkinek tele volt a hócipője.

Megérkezvén a Ferihegy 2-re ott meg nem akartak engedni megállni a Koreai elnök miatt, így teljesen kiment a fejünkből a nagy kapkodásban, hogy van A meg B terminál is. Mackó kipakolt minket a kocsiból, és irány elvitte parkolni a kocsit a legközelebbi lakótelepre, mondta hogy én meg szerezzem meg a jegyeket. Másfél óra volt vissza még a gép indulásig, este 8-kor indult, úgyhogy nem volt még vész. Az ám, de keresem a Neckermannost, sehol. Keringek két nagy bőrönddel, egy kicsivel, egy hátizsákkal, két kistáskával meg a Matyival babakocsistul a reptéren, húzom-vonom, sehol a figura a táblával. Már felhívtam a First Traveles nőcit is, hogy mi a pék, amikor ránéztem az üvegajtóra és mi van rajta? 2A. És nekünk a B-n kéne lenni.- Na most micsi a sok cuccal? Ennyi keze a polipnak sincs". Hát valahogy ráaggattam a babakocsira az összes bőrönd fülét, hátamra a zsák, és elinult a Karavánszeráj kifelé az üvegajtón. A Dublinba tartó várakozó turisták szörnyülködve sugdostak :-))))))
Mentem is ám vagy 10 lépést, amikor elémugrott egy őrző-védő nőci, és közölte, hogy a jobb oldalon, ahol mi haladtunk volna, az elnök miatt nem lehet menni, csak a másik oldalon. (Az elnök már rég elhúzott akkorra a pékbe...) Én döbbenten kérdeztem tőle, hogy ugye nem gondolja halál komolyan? A padkán nem tudok átcuccolni, mire ő ugyanazzal a lendülettel leintett két kézipoggyászos csákót, hogy segítsenek nekem átcuccolni a B terminálba, azok meg mint hűséges kiskutyák szó nélkül vontatták mögöttem a bagázst, én csak Matyit toltam! Jót röhögtem magamban.

A Karavánszeráj
(ja vettünk új babacsocsit is, íme:)

Na aztán innentől már síma ügy volt, Mackóm is befutott, és nagyon jó helyet kaptunk a gépen az első sorban. Három ülés volt egymás mellett, és nem jött oda senki, így Matyinak ingyen ülése volt középen. Először nézegetett ki az ablakon, majd hátrafelé tekergett. Felszálláskor az ölembe volt csatolva, az nem nagyon tetszett neki. Aztán egy óra múlva beálmosodott, és a kisbőrönddel meghosszabítva az ülését egészen jó kis alvóhelyet alakítottunk ki neki, ahol jót durmolt.

Aztán éreztük, hogy szállunk lefelé, de Matyi még aludt. Aztán egyszer csak felébredt és ordítani kezdett. Iszonyatos rosszul lett, és hiába próbáltunk meg inni adni neki, csak öklendezett és ordított, hát hiszen bedugult a füle, és fájt tőle a feje. Most már tudjuk, hogy nem szabadott volna alva hagyni amikor elindultunk lefelé, azonnal fel kellett volna ébreszteni, és itatni, hogy a nyeléstől dugiljon ki a füle. Na visszafelé aztán amint elkezdtünk sűlyedni, azonnal pánixerűen elkeztük bele tolni a csokit és a vizet, így csodák-csodájára meg se érezte a landolást. Hát ezt is meg kellett tanulni...

Antályába érkezve megkaptuk a bérautót, egy Fiat Albea Multijet Dieselt, és már repesztettünk is Nyugatra Kemerbe a Török éjszakába. Éjfél már elmúlt, és majdnem kettő lett, mire a hotelszobába értünk. Matyi jól bírta ezt is, még a vacak autósülését is, ami ide-oda lifegett, mert nem lehetett rendesen rögzíteni, érkezéskor felébredt, de csak bambán nézett, nem sírt, aztán a tuti ágyában (majd lesz róla kép :-))) el is aludt. A kis cuki.

Na és ez még csak a kezdet volt, innen jöttek az igazi kalandok...

Térkép a környékről, ahová érkeztünk.