MÁJUS 1. hétvége

Igaz, hogy vasárnap volt anyák napja, de én mégis ezzel kezdem, olyan aranyosak voltak Matyi és Mackóm. A pomázi majálist eléggé elmosta az eső, onnan indultunk volna haza, amikor kiderült, hogy ők ketten titkos küldetésre mennek. Vártam-vártam őket, aztán egy óra múlva beállítottak egy kupac orgonával és egy csokor mezei virággal. Matyi ragaszkodott az orgonához, pedig már majdnem elnyílt, alig találtak, és a mezei virágokhoz is, amiket a nagyréten szedtek.
Cukin felköszöntött, sőt némi noszogatásra még ezt a verset is elmondta:

Ezek mi vagyunk :-)) (Ő színezte)

És még ezt is készítették az oviban. Nagyon édes :-)

Szóval készült, és véghez is vitte, amit eltervezett. Hát nem falat?

***

Még szombaton délután meglátogattak minket Gungáék. A kölkök nagyon elvoltak, és Minnike se maradt ám le a fiúk mögött! A legjobban az új gyúrmakészletre buktak rá, persze még a plafon is gyúrmás volt utána :-))

Mackóm, Gunga és Judit

Nagy munkában az ifjúság

Beni se maradhatott ki a buliból :-)

Ott kukucskál a naonminni :-))

***

Május elsején konkrétan szörnyű rossz idő volt. Előtte utána sütött a nap, de aznap végig hideg volt és esett. Délután öt körül konszolidálódott csak annyira, hogy gyorsan kimentünk a szentendrei majálisba, de jócskán kerülgethettük a pocsolyákat.
Volt persze minden, vidámpark, kirakodó, színpad, lacikonyha stb. Matyit kérdezgettük, hogy melyik játékra szeretne felülni, de egyikkel sem szimpatizált. Végül meglátott egy cápás lufit, arra kattant.

Hú de komoly!

Nézd csak mi van nekem, Minni!

És velem mi lesz? Nekem semmi?

Hát persze, hogy a mamika azonnal leakasztott egy cicát. Igaz nem héliumos, de sztem jobban jártunk.

Ennél falatabb nincs :-))

Papa is csekkolja a vijaut.

A bulit hamar meguntuk, inkább lementünk a partra. Rajtunk kívül nem volt ott senki.

Csimóim

Minni és a cica. Őrült aranyos volt, ahogy futkározott vele.

Matyi hamar lepasszolta apjának a cápát. Igazából úgy féltette, hogy amíg a kezében volt, meg se mert mozdulni, csak azt hajtogatta, hogy menjünk haza. Aztán amint megszabadult tőle, vagyis apja becses gondjaira bízta, már futott is a világba.

Két perc se kellett, már a vízben volt a gumicsizmával.

Minni és apja közben fent várakoztak.

Jövök már!

Wáá-wáá, a cápa megeszi a cicát!

Nem adom!

Úgy dédelgette a cicát, hogy teljesen elolvadtunk. Nagyon hálás fajta ez a kis Veroni :-))

Száll mint a cápa!

Aztán persze jött Matyi, és bedobta magát megint. Szerencsére nem szó szerint, bár közel állt hozzá, csak a sarat. Tipikus... És persze követő is akadt.

Törpicsekek a Dunánál.

A cápa és a cica másnap reggel is még nagy becsben voltak tartva. Matyi még az oviba is el akarta vinni, de lebeszéltem róla, hátha elszáll vagy kilyukad.

Reggel együtt nézték a mesét.

Minni se maradt le.

Cukik

Aztán Matyi el is ment az oviba, Beninek nem tudta megmutatni a cápát, mert az addigra már elment. Ennek csak az a jelentősége, hogy nagyon meg akarta mutatni, de többet már nem volt rá lehetősége.

Hogy mi történt?

Hát az a balszerencse adódott, hogy nekem hétfő délelőtt egy-két sürgős-fontos telefont el kellett intéznem, ami azt vonta maga után, hogy a gépnél ülve kb. negyed órát nemigen néztem a hátam mögé. Pedig mit láttam volna!
Időközben ugyanis megérkezett Blanka, és a két kicsi együtt játszott a gyerekszobában. A lényeg pedig, hogy addig-addig bizgerálták a cápát, hogy csak sikerült észrevétlenül kicsempészni a hátam mögött, és hát akkor már persze, hogy kivitték a kertbe, és elengedték.
Az egészben az volt a szép, hogy mindez számomra délután kettőig le se esett, fel se tűnt. Csak amikor a Minnit betettem az ágyba hasított belém, hogy: Úristen, hol a cápa??!!
Mint egy eszelős futkostam a két szoba között, sőt még a kertben is, hogy hátha valahol megvan, persze az már sehol sem volt, időközben bejárta a pilisi hegyeket meg látta a Dunakanyart, csak én erről nem tudtam.
Micsináljak?
Eszembe ötlött, hogy pont a múlt héten láttam egy lufiboltot Budakalászon. Na, Minnit ágyból ki, gyerekülésbe be, és meg se álltunk a boltig. Lesz-e cápa? Hát nem volt, de szerencsére volt delfin, szép kék, csillogós, úgyhogy igaz duplájába került, mint a majálisban, de választásom úgyse volt, hazavittük.
Rettegve vártam a balhét, de szerencsére túl szép volt a delfin ahhoz, hogy kiboruljon a bili. Matyi nézte a lufit, és először közölte, hogy szép ez is, de ő a cápáját akarja, de aztán elég hamar átkattant. Valszeg azért is, mert közben jött Beni, és ez is volt olyan kafa, amivel fel lehetett előtte vágni. Ezek a srácok már csak ilyenek. Jót játszottak vele, úgyhogy arik voltak, rendben volt az ügy, csak én ettem még egy kicsit a kefét, hogy elég jó kis tanulópénzt fizettem azért, hogy legközelebb kikössem a bestiát, hogy a kicsik ne férjenek hozzá. Hát ez van :-))

Matyi és az új delfin
(mindkettő csillogószemű :-)

Beni is játszhat vele :-)

A két kópé

***