2011.01.31.

Ezen a napon három dolog történt. Három teljesen merőben más érzelmi állapotot kiváltó. A nap ezért teljesen furcsa volt nekem, mint egy hullámvasút. Hogyan történhet egy napon ennyi jó és rossz? Kettőt mondok el. A harmadik az enyém marad.

***

Ezen a napon tudtam meg, hogy Erzsike Keresztanyám az éjjel meghalt.
Nem is gondoltam bele, hogy megtörténhet.
És már régen nem találkoztunk.
Most már nem is fogunk.
Pedig még sok mindenről kellett volna beszélnünk. Erre most jöttem rá.
Pedig folyton azon vagyok, hogy ne szalasszak le dolgokat. Ezt nem sikerült. És nagyon bánom. De már nem tehetek semmit.
A második ilyen elszalasztás volt az életemben, amit már nem lehet visszacsinálni.
Ők már nem jönnek vissza.

2008-ban családi körben Matyi 2. születésnapján.

Kedves, kedves...

Erről most nem akarok többet írni. Talán még fogok.

***

A második dolog, merőben más, és sokkal sekélyesebb, talán össze se szabadna hasonlítanom, egy lapra tennem, de aki velünk együtt csinálta, vagy akár csak nézte végig az elmúlt két és fél évet, az tudja, hogy mit jelent, és hogy miért keltett óriási érzelmi vihart.
Mert ezt ide akkor is le kell írnom, mert aznap történt.
Szóval lényegileg annyi, hogy ennyi kínlódás, küszködés, kétségbeesés, kilátástalanság, kiborulás után végre meghozták az ablakainkat és ajtóinkat a házba, és be is építették őket. Lényegileg ezzel ház lett végre a ház, igaz messze nincs kész, hogy lenne, de végre újból a haladás hímes mezejére lépett. Már nem lyukas.
Erről most csak ennyit. Nem illő több...

***